Egy nemrégiben végzett tanulmány megvizsgálta e politika hatásait, és megállapította, hogy a legfontosabb ágazat – a halászat – az egyetlen, amely nem növekszik. Míg az idegenforgalom adja az EU óceáni gazdaságának legnagyobb részét, és a szélenergia növekszik a leggyorsabban, az akvakultúra stagnál, a halászat pedig hanyatlik. A tengeri területekért folyó versenyben a szélerőműparkok egyértelműen elsőbbséget élveznek az EU számára, egyre inkább kiszorítva Európa amúgy is nehéz helyzetben lévő halászati ágazatát.
Szintén említés nélkül maradt a haltermelésünk harmadik országokba, különösen Kínába történő kiszervezésének stratégiai problémája – ez egy egyre erősödő tendencia, amely veszélyezteti az európai élelmezésbiztonságot.
Siegbert Droese, az ESN-csoport európai parlamenti képviselője és a Halászati Bizottság (PECH) tagja szerint “mindkét fenyegetés – az EU energiabiztonságát, mind az élelmiszer-ellátását érintő – rávilágít az EU-politika stratégiai gondolkodásmódjának hiányára. Évek óta az uniós bürokraták az éghajlatsemlegességi célokat helyezik az európai polgárok biztonsága és jóléte elé.”