“Asszad bukása után Brüsszelben és Berlinben örömünnepet tartottak: Damaszkusz új uralkodóját, az egykori al-Kaida-terroristát, al-Sharaát vörös szőnyeges fogadtatásban részesítették, és több milliárdnyi segélyt ígértek neki. Ez az örömünnep azonban korai volt.
Azokat a vallási kisebbségeket – keresztényeket, alavitaokat, drúzokat és síitákat –, amelyek még Aszad idején védelmet élveztek, a mai Szíriában szisztematikusan üldözik. Ez elfogadhatatlan.
Brüsszelnek és Berlinnek most hatalmas nyomást kell gyakorolnia Damaszkuszra. A célnak a következőnek kell lennie: először is minden vallási kisebbség hatékony védelme. Másodszor, több millió szunnita szíriai visszatérése Európából. Sokan közülük ünnepelték Aszad bukását – most pedig segíteniük kellene hazájuk újjáépítésében.
A német adófizetők pénzéből egyetlen cent sem kerülhet Szíriába, amíg ez a két feltétel nem teljesül.’
